Egyesületünkről

A Domolosi horgásztó Baranya megyében, Szigetvár mellett található, a városhoz tartozó Domolospuszta, ill. Zsibót településrészek közvetlen közelében, csendes környezetben.

1975. évben jött létre a Vízmű és Városgazdálkodási Dolgozók HE. tagsága által végzett nagyon sok társadalmi munka eredményeként.

A Zsibóti horgásztavat néhány évre rá alakították ki felette (északra), melyet azonban kizárólag egyesületi tagjaink látogathatnak. Még nyugodtabb, még természetesebb a közeg.

A közel 12 hektáros tó érdekes és roppant változatos képet mutat. A csatorna-szerű, vagy talán ténylegesen is csatornaként definiálható keleti rész árnyas, akadós, vadregényes mintha egy eldugott holtágon, vagy csendes, lassú folyócskán lennénk.

A nyíltabb déli, nyugati terület homogén, náddal szegélyezett; egy részén mögötte fasorral, a délebbi oldalon pedig szintén sok fával, melyek közül egy-egy jócskán a víz fölé, ill. a vízre borul.

Az ezzel szemközti part egyszerűbb, puszta nádas, sásos, nem sokkal a szegélyzóna mögött már emelkedik is felfelé a terep.

A keleti részen benyúló keskeny földnyelv, amelyet hidak kötnek össze. Ennek a földnyelvnek a felső részéről elérhető öblöcske viszonylag sekélyebb, „amuros”-ként számon tartott pálya, de hatalmas harcsaforgások is borzolják néha vizét, ill. a kicsit lejjebb, beljebb lévő vizeket. A félszigeten és több helyütt is padokkal, asztalokkal találkozhatunk.

A víz körülbelül másfél méter mély, a legmélyebb pontok 2,5 méter mélységűek. A fenék iszapos, helyenként keményebb, jellemzően akadós, néhol simább részekkel.

A Domolosi horgásztó telepítése évközben is folyamatos. A ponty, amur, keszeg mellé rendszeresen afrikai harcsa telepítése is történik nyáron.

A Domolosi tóban 5 kg feletti süllőket foghatunk, ha szánunk rá egy kisidőt.

A ponty, a csuka és az amur egyedi méretkorlátozása védett az egyesület részéről.

A part rendben tartott, és szép is, ugyanakkor könnyen megközelíthető.

Jellemző halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, dévérkeszeg, keszegfélék, kárász, balin

Megközelítés: Pécs felől 6-os úton- Szigetvárig, onnan 67-es út Kaposvár felé - Szigetvár után Zsibót felé jobbra - a bekötőút a tóhoz vezet.